2017- Semmelweis Egyetem – fogorvosi diploma
2020-Semmelweis Egyetem - parodontológus szakorvos
2022-Semmelweis Egyetem - orális implantológia szakorvosa
Az egyetemi évek alatt tagja voltam a Korányi Frigyes Szakkollégiumnak, ahol már az első években jelentős hangsúlyt fektettük a kutatásra. Tanulmányaim során így a gyakorlati munkán kívül tudományos tevékenységet is folytattam a Semmelweis Egyetem Konzerváló Fogászati Klinikáján. A kutatómunkának köszönhetően számos hazai és nemzetközi konferencián vettem részt.
2015-ben Erasmus, 2016-ban pedig Campus Mundi Ösztöndíjjal egy év szakmai gyakorlatot tölthettem a MedizinischeUniversität Grazkonzerváló fogászati, fogpótlástani és a szájsebészeti klinikáján.
Már hallgatóként betekintést nyerhettem a Parodont Rendelő magas szintű szakmai tevékenységébe.Az asszisztálás során rengeteget tanultam az itt dolgozó orvosoktól.A rendelőben komplex fogászati ellátás folyik, magas színvonalon. Az itt dolgozók szemlélete jelentős motivációt és segítséget jelentett számomra az egyetem után pályám elkezdésében.
Specializációim közé tartozik az esztétikus fogászat,amelynek részeit képezik az esztétikus, anatómikus tömések front-elülső, valamint moláris-hátsó régiókban. Továbbá a fémmentes fogpótlások, amelyekkel kiváló esztétikum érhető el. Munkáim során törekszem a természetes fogformák, fogszín és mosoly visszaállítására.
Az esztétikus fogászat mellett kiemelten foglalkozom az állkapocs ízületi rendellenességek ellátásával. A legtöbb páciensemnek vannak ízületi panaszai: lehet ez bizonytalan fül tájéki fájdalom vagy arcfájdalom, kattogás, éjszakai fogcsikorgatás, fogkopás, fogszorítás alváskor vagy akár nap közben a munka során.
Kiemelten fontosnak tartoma helyes fogmosási technika és a megfelelő szájápolási eszközök bemutatását pácienseimnek , a fogkövek eltávolítását, a rendszeres kontrollvizsgálatokon történő megjelenés szorgalmazását, hiszen a megelőzés a kulcs a hosszú távú sikerhez, akármilyen fogászati beavatkozásról legyen szó.